2014. augusztus 7., csütörtök
Meseházikó
Vad házfelújításba kezdtünk. A régóta meglehetősen színtelenül álldogáló kis papírház most már a szivárvány megannyi árnyalatában pompázik. Mindenki kivette a részét a munkából. De a leglelkesebb piktor: Tenci Anya! Nála a munka a relaxáció egyik mély fázisába is átcsapott. Terápiás, nyugtató céllal ajánljuk mindenkinek. :-)
Ma még a két nádudvari lány, Zsófi és Nóri is besegített nekünk.
Csövek
Ha csak kis időre, de teljesült Feleségem régi vágya. Zsákutca lett az utcánkból. Nincs átmenő forgalom! Maximum néhány renitens. Szóval fektetik a szennyvízcsatornát az utcánkban. Már vagy 4 hete. És még nincs vége. Előttünk a bekötést a múlt héten végezték, a fővezetéket meg ma fektették. (Múlt héten még a Bajai TV Híradója is innen tudósított, miközben mi éppen a Balatonon áztattuk magunkat.) Kisebb-nagyobb fennakadásokkal. De ez mindennapos, ahogy hallottuk a lelkes munkások levegőbe eresztett megjegyzéseiből. - Hé, az ott egy gázcső? Nem zavar? - kérdezte ma az egyik a munkagép vezetőjétől. Azért kicsit zavarta, le is álltak fejet vakarni egy időre. Ja, azért az elmúlt négy hétben sikerült kétszer elvágni a vízvezetéket. Hogy mikor lesz vége? Azt senki nem tudja. De legalább a Benedek élvezi, ma olyan érzés volt, mintha a nappali közepén tevékenykedne egy traktor. Szerencsére holnap már el tudjuk hagyni a házat, ma kb. 120-140 centis földkupac magasodott a kapuban. De oldalt azért lehetett volna menekülni. :-) Ja, és eléggé letarolták az amúgy eléggé szenvedő utcai növényállományunkat. Több tonna homokkal gyalulták le szegénykéket.Újra itt!
Látom a statisztikákból, hogy a "nemfrissítés" ellenére is van egy kis gyér érdeklődés az oldalon. Mi lesz ezután? Hogy újra itt vagyok. :-) Bocsánat, hogy nem jártam erre, nyaraltunk egy kicsit, három hetet. :-) Előtte meg kemókínok szórakoztattak. :-(
2014. június 22., vasárnap
Recept: Csupa-csupa zöldborsókrémleves
Ez a lehető legegyszerűbb leves, a családunk abszolút kedvence. Intenzív borsóíz, fenséges. Sűríthető lenmagliszttel, ha úgy tetszik. Gyerekeknek levesgyönggyel is tálalható. Maximálisan ajánlom!
Hozzávalók:
500 g zöldborsó
1 vöröshagyma
1 sárgarépa
2 evőkanál olívaolaj
só
bors
vega mix fűszerkeverék
A zöldborsót, az apróra vágott vöröshagymát, a felkockázott sárgarépát felteszem főni, épp, hogy ellepje a zöldségeket a víz. Sózom, borsozom, vega fűszerkeverékkel ízesítem, meglöttyintem egy kis olívaolajjal, és megfőzöm, kb. 15 perc alatt. Az egészet összeturmixolom, és már kész is vagyok.

2014. június 21., szombat
Recept: Teljes kiőrlésű tönkölykenyér tökmagliszttel
Csak a saját magad által készített kenyérről tudhatod, hogy mi van benne. Egyébként csak átveréshegyekkel találkozhatsz. Általában. Most kezdtem el kísérletezni a kenyerekkel. Állítólag teljes kiőrlésű tönkölyt szabad enni, legalábbis egyesek szerint. Mások szerint persze nem. De mielőtt a megannyi álláspont az őrületbe kergetett volna, gyorsan megsütöttem ezt a kenyeret. Tényleg alig van vele munka. És ehető lett. A jövőben azért még próbálkozom a felturbózásával. De egynek jó.
Hozzávalók:
500 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt
50 g tökmagliszt
3 evőkanál extra szűz olívaolaj
2 teáskanál só
2 teáskanál szódabikarbóna
kb. 3-4 dl víz
napraforgómag
A kétfajta lisztet a sóval, a szódabikarbónával összekeverem, hozzáadom az olívaolajat, majd apránként a vizet, annyit, amennyit felvesz. Összegyúrom, majd sütőpapírral kibélelt kenyérsütő formába teszem, a tetejére magokat szórok (pl. napraforgó). A 200 fokra előmelegített sütő aljára egy vízzel teli tepsit teszek, majd mehet a felette lévő rácsra a kenyérkénk. 30 percig sütjük, utána hagyjuk kihűlni.

2014. június 6., péntek
Recept: Zsályás, borsos pulykatokány kurkumás karfiolfőzelékkel
Egy finom, könnyű főzelék mindenféle hagyományos adalék (pl. liszt, tejföl stb.) nélkül is lehet tökéletes, rájöttem, maga a zöldség általában remekül besűríti önmagát, csak nem kell túl sok vízzel felönteni. Meg a mixer is jó szolgálatot tesz a homogenitás érdekében. A karfiolfőzelékhez most egy pulykaragut készítettem.
Hozzávalók:
1 karfiol
1 vöröshagyma
só
bors
1 teáskanál kurkuma
vega mix fűszerkeverék
500 g pulykacomb kockára vágva
olívaolaj
zsálya
bors
só
petrezselyemzöld
A rózsáira szedett karfiolt és az elnegyedelt hagymát annyi vízbe teszem, hogy épp ellepje. Amikor megfőtt, kb. negyed óra, leturmixolom, sózom, borsozom, vega mix fűszerkeverékkel és kurkumával ízesítem, és lenmagliszttel sűrítem. Pár percig még főzöm.
A raguhoz olívaolajon üvegesre pirítom a hagymát, majd megpirítom a kockára vágott húst is, pici vízzel felöntöm, sózom, borsozom, friss zsályát tépek bele. Lassú tűzön készre főzöm durván fél óra alatt, félidőben apróra vágott petrezselyemzöldet is teszek bele.

2014. június 5., csütörtök
Recept: Kókusz- és diólisztes muffin meggyel
Az édesség iránti vágyam csillapítására sütöttem ezt a muffint, paleo szellemiségben. Csodás kókuszillat lengte be a lakást, amikor készült. Nem is csoda, hiszen a legfőbb összetevője a kókusz, klasszikus liszt nincs benne.
Hozzávalók 12 muffinhoz:
250 g kókuszreszelék
50 g dió
50 g xilit
4 evőkanál kókuszolaj
7 tojás
fél tasak foszfátmentes sütőpor
vaníliakivonat vagy esetleg vaníliáscukor
magozott meggyszemek
A kókuszreszeléket és a diót durva lisztszerűvé darálom egy aprítógépben, majd hozzákeverem a xilitet, a sütőport és a vaníliakivonatot. Utána a tojást és a megolvasztott kókuszolajat habosra keverem. A száraz és a nedves összetevőket már csak össze kell keverni, gyorsan, frissen. A masszát muffinformákba töltöm, és magozott meggyet is teszek a sütik tetejére, hogy ne legyen olyan száraz az összhatás, majd 175 fokos sütőben negyed óra alatt el is készül a finomság.

Recept: Lazacos tészta
Egy nagyon finom és gyorsan elkészíthető tészta következik. Rég főztem ilyet, pedig nagy kár, mert nagyszerű étel. Állítom, kevés munkával nagy elismerés zsebelhető be. Növényi tejszínnel és teljes kiőrlésű tésztával is kipróbálható. De ez most a klasszikus recept, a krémes szószhoz talán legjobban a tagliatelle (szalag) tészta illik. És egy finom fehérbor is jól passzol hozzá.
Hozzávalók:
400 g tészta
1 db kis hagyma
200 g nyers lazac
200 g tejszín
200 g passzírozott paradicsom
kevés vaj
kevés olívaolaj
só
bors
A felforrósított olajon és vajon üvegesre pirítjuk a vöröshagymát. A lazacot kis darabokra vágjuk, majd beledobjuk a zsiradékba, rövid ideig átpirítjuk, majd mehet bele a passzírozott paradicsom, sózzuk, borsozzuk, és kb. 10 percig főzzük. Ezt követően jöhet bele a tejszín, amivel még pár percig rotyogtatjuk. Mire elkészül a mártás, a tésztát is főzzük ki! Frissen tálaljuk, a szószt és a tésztát összekeverve.

2014. május 29., csütörtök
Recept: Pizza pizzaiolo módra
Pizzaiolo, azaz pizzás fiú módra, aki jelen esetben én vagyok. Ezt a receptet merem ajánlani. Többször, nagyobb társaság előtt is kipróbáltam. Finom lett mindannyiszor. Egyébként van olyan ember, aki nem szereti a pizzát?
Hozzávalók 2 kerek pizzához:
0,5 kg liszt
1 evőkanál só
kis őrölt bors
kis oreganó
7 g élesztő
1 kávéskanál cukor
3 dl langyos víz
0,2 dl olívaolaj
szószhoz:
fél doboz (250 g) passzírozott paradicsom, vöröshagyma, fokhagyma, só, bors
feltét: mozzarella, kolbász, sonka, paradicsom stb.
(ki mit szeretne)
Grana Padano keménysajt reszelve
díszítéshez: pl. rukkola
A lisztet a sóval, a borssal, az oreganóval összekeverem. Majd a 3 dl langyos vízben feloldom az élesztőt (lehet szárított is), hozzáadom a cukrot, majd az olívaolajat. Picit hagyom kelni az élesztőt. Majd a folyékony összetevőket apránként hozzákeverem a száraz hozzávalókhoz, és laza tésztát gyúrok belőle. Legalább 40-50 percig kelesztem, két részre vágom, és kerek formára kinyújtom a pizzatésztát. Erre jöhet a pizzaszósz, majd tetszés szerint a feltét. Most karikákra vágott mozzarellát, kolbászt, paradicsomot raktam a pizzára, frissen reszelt Grana Padano sajttal bolondítottam meg. 180-200 fokra előmelegített sütőben kb. 12 perc alatt készre sütöm. De úgyis látom, amikor már kész. Frissen tálalom. És várom az elismerő szavakat.
A pizzaszószhoz olívaolajon megpirítom a vöröshagymát és a fokhagymát, majd felöntöm passzírozott paradicsommal, sózom, borsozom, és főzöm úgy 10-15 percig. (Az olaszok ezt képesek egy-két órán át is főzni, tudtam meg szakmai, nyelvi lektoromtól, kedves asszonykámtól.) Egy kis plusz vizet elbír, általában.

2014. május 21., szerda
Recept: Szamócás tejberizs
Sok gyerek és felnőtt kedvence a tejberizs. A gyümölcsszezonban érdemes megbolondítani valamilyen friss hozzávalóval. Most eperrel készítettem, de mehet bele bármi más is. Szándékosan nem édesre készítettem, így ízlés szerint növelhető a xilit vagy a cukor mennyisége.
Hozzávalók:
4 dl víz
30 dkg rizs
1 liter tej
csipetnyi só
60 g xilit
1 vaníliarúd kikapart belseje
5 dkg vaj
ízlés szerint eper (és még édesítő)
A 4 deciliter vízben felteszem főzni a rizst (lehetőleg kerek szemű legyen), amikor már felszívta a vizet, mehet bele a tej és a vaj, illetve a vanília. Csipetnyi sóval ízesítem. Időnként megkeverve, kb. 15 percig főzöm, amíg még folyós állagú marad, de már nem kemény. Xilittel ízesítem. Majd letakarva pihentetem legalább fél órát. Az elkészült tejberizsbe apró kockákra vágott eperdarabokat keverek. Ha a „kompozíciót” nem találjuk elég édesnek, tehetünk még bele xilitet vagy cukrot. Ki, mit szeretne.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)