Igazából az elterjedt zöld lencsénél csak jobb lencsék vannak. Például a sárga vagy a vörös. Ezek sokkal hamarabb el is készülnek, bár lehet áztatgatni, tapasztalatom szerint, nem szükséges. Ezekből a lencsékből gyorsan elkészíthető, tartalmas ételek varázsolhatók. Most szakad az eső odakint, tehát jól jön egy melengető leves. Ezúttal sárga lencsét használtam, aminek enyhén diós íze van, a levesben a további egzotikumot a gyömbér jelenti.
Hozzávalók:
10 dkg sárga lencse
1 db vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
2 sárgarépa
1 petrezselyemgyökér
1 babérlevél
1 paradicsom
1 teáskanál pirospaprika
1 kávéskanál őrölt gyömbér
só, őrölt bors, szárított vega fűszerkeverék
olaj
Az olajon picit megpárolom a vöröshagymát és a fokhagymát, majd felöntöm forró vízzel, beleteszem a megmosott lencsét, az apróra vágott répát, gyökeret, a nagyobb darabokban hagyott paradicsomot. Beledobjuk a babérlevelet. Ha újra rotyog, mehet bele a pirospaprika, a gyömbér, a só, a bors, a szárított zöldségekből készült fűszerkeverék. Úgy 25 perc alatt elkészül, általában a lencse hamarabb megfő, mint a zöldségek.
2014. május 14., szerda
2014. május 12., hétfő
Recept: „Hihetetlen” – mandulás narancstorta
Hát ez valami hihetetlen. Reformsüti alacsony szénhidráttartalommal, mégis teljes élménnyel. Hihetetlen, mert pofonegyszerű az elkészítése. Hihetetlen, mert előtte meg kell főzni a narancsot! Eddig ilyet még nem hallottam. Legközelebb más gyümölccsel is kipróbálom, valahogy átdolgozva.
Hozzávalók:
50-60 dkg bio narancs
15 dkg xilit
20 dkg őrölt mandula
1 vaníliarúd kikapart magjai
7 tojás
1 teáskanál foszfátmentes sütőpor
sütőpapír
A narancsokat egészben (igen, szőröstül-bőröstől) bő 30 perc alatt puhára főzzük, majd összevágjuk, a magokat kiszedjük, és összeturmixoljuk az egészet. Hozzáadjuk a nyírfacukrot, a mandulát (amelyben elkevertük a sütőport), és összeturmixoljuk az egészet. Ezután a már csak langyos masszába szintén beledolgozzuk a botmixerrel az enyhén felvert tojásokat, a vaníliarúd kikapart belsejét. A masszát egy közepes méretű tortaformába öntjük, amit kibélelünk sütőpapírral. Előmelegített, 175 fokos sütőben kb. 40 perc alatt készre sütjük. Remek eledel, csodás narancsíz. Lehűtve az igazi. Hihetetlen. :-)

Recept: Tojásos-kolbászos galuska citromos salátalevelekkel
Valami tojásosra gondoltam. Legyen tojásos galuska! De egy picit több ízzel. Például kolbásszal. Legközelebb teljes kiőrlésű liszttel próbálkozom. De paleós változaton is gondolkodom. Ígérem.
2 személyre
Hozzávalók a galuskához:
1 db tojás
25 dkg liszt
összesen kb. 2 dl folyadék: víz és/vagy tej
só
bors
Hozzávalók a „galuskamártáshoz”:
4 tojás
arasznyi kolbász felkockázva
só
olaj
A salátához:
1 fej saláta
olívaolaj
fél citrom leve
Az egy tojásból, a lisztből és a vízből/tejből galuskatésztát keverek, sózom, borsozom. A kiszaggatott galuskákat forrásban lévő sós vízben gyorsan, pár perc alatt kifőzöm, ha feljöttek a víz felszínére, már szűrhetjük is. Utána serpenyőben kis olajon egy percig pirítom a kolbászdarabokat, beleforgatom a galuskát, majd ráöntöm a felvert, megsózott 4 tojást, és pár percig kevergetem az egészet. Utána picit pihentetni kell az egészet, állítólag. A megmosott salátára csak kis olívaolajat és fél citrom levét teszem. Mindössze ezzel savanyítok.

7 figyelemreméltó gondolat
1. Gondolkozz pozitívan! 2. Étkezz egészségesen! 3. Sportolj sokat!
4. Aggódj kevesebbet! 5. Dolgozz keményen! 6. Nevess gyakran! 7. Aludj jól!
...és minden reggel mondd el ezeket magadban.
Forrás: pozitivnap.hu
2014. május 11., vasárnap
Recept: Szamócakoktélos joghurt zabpehellyel
Már a látványa is magával ragadó! Beköszöntött a tavasz, egymást érik a friss gyümölcsök. Közülük is az egyik nagy kedvenc a szamóca. Magában is ellenállhatatlan. Kicsit feldolgozva még több lehetőséget hozhatunk ki belőle. Az alábbi reggelire való meg nem sok macerát igényel. Mondanom sem kell, hogy sokkal jobb mint a bolti. Az eperpüré - dömping idején - kis adagokban lefagyasztható, így ínséges időben elővehető.
Hozzávalók 3 adaghoz:
3 doboz natúr joghurt
25 dkg eper
3 teáskanál xilit vagy egyéb édesítő
ízlés szerint zabpehely vagy müzli
Az epret pürésítem, hozzákeverem az édesítőszert. A poharak aljára elosztom a natúr joghurtot. Rácsorgatom az eperkoktélt. Megszórom zabpehellyel, kedvem szerint díszítem.

2014. május 10., szombat
Recept: Bajai halászlé Pápí módra
Kisfiam abszolút kedvence a halászlé, ahogy Feri papa készíti. Tényleg zseniálisan csinálja. Mondjuk az öcsém is tud ám főzni, bár az ő titkos hozzávalóját azt hiszem az uniós HACCP-előírások nem engedélyezik. :-) Jómagam nem vagyok egy nagy halászléfőző mester. Sőt! De az utóbbi időben egyre többször kívánom meg ezt az ételt. Így nekiálltam. Tényleg finom lett, kis családom dicsérte. Bár botrányos körülmények között, a konyhában, a gáztűzhelyen készítettem. Uram, irgalmazz!
Hozzávalók:
2 kg ponty
2 fej vöröshagyma
2,2 liter víz
1 dl vörösbor
2 evőkanál pirospaprika
1 mokkáskanál Erős Pista
vagy 1-2 erős paprika
1-2 teáskanál só
A tálaláshoz:
0,5 kg gyufatészta
Az előkészített halszeleteket besózom, állni hagyom egy-két óráig. (Ezt a halboltos megoldotta, köszönöm.) A vízben 5 percig előfőzöm az apróra vágott hagymát. Jöhetnek bele a haldarabok. Forralom egy jó 10 percet, mehet bele a pirospaprika, az erős, sózom, a vörösborral is felöntöm. További 10 perc forralás után mehet bele a belsőség, a teje vagy az ikrája. További kb. 15 perc főzés után kész is. Ellenőrzöm, hogy elég sós-e. Ha nem, ízesítem. Az időközben kifőzött gyufatésztával tálalom a levet. A halhúst meg persze külön. Jó étvágyat kívánok!

2014. május 9., péntek
Breaking news: Teljes útzár a Bernhart Sándor utcában
Helyszíni tudósítónktól
Ilyen rég nem volt ebben a forgalmas, kakasszótól hangos, K. M.-től sújtott utcában. Egyes lakók régi vágya teljesült a mai délelőttön. Ehhez azonban egy sajnálatos esetnek kellett történnie. Kukásautó, mentőautó, rendőrautó egy helyszínen! Felfestés az aszfalton. Már azt hittük...
Egy utánfutóval közlekedő autós elsodorta a hulladékgazdálkodással foglalkozó cég munkatársát, aki éppen a bezsákozott műanyaghulladékot gyűjtötte, vélhetően ezt történt ma délelőtt 10 óra körül Baján, a Bernhart Sándor utcában. A helyszínre a rendőrök és a mentők is kivonultak. Csődület! Az utca népe gyalogosan kíváncsiskodott. Volt, aki páholyból figyelte a történéseket. Leállt az autóforgalom, ilyenre évszázadok óta nem került sor.
A sérült férfit kórházba szállították, remélhetően rendben van, jobbulást kívánunk neki.
Update - 10.54: Folyik a helyszínelés, újabb csíkok, vonalak kerülnek az aszfaltra. Lelassult a forgalom.
Update - 11:04: A kukásember a kukásautó mögül lépett ki. Ott jött az autó. Folyik a sofőr meghallgatása. Felkerült az aszfaltra a "gyalogos" felirat.

2014. május 8., csütörtök
2014. május 6., kedd
Recept: Hagymás, petrezselymes padlizsánkrém
Nem is olyan macerás, mint ahogy elsőre gondolod. A padlizsánkrém tényleg nagyon finom. Megéri a munkát. Kenyérre, zsemlére lehet kenni, vagy mártásként kínálhatjuk húsokhoz.
Hozzávalók:
4 db padlizsán
1 kis fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyemzöld
olívaolaj, ízlés szerint, kb. 1,5-2 dl
fél citrom leve
só
őrölt bors
A megmosott és műanyag villával beszurkált padlizsánokat sütőlemezre teszem, amelyet előtte kibélelek alufóliával (a könnyebb mosogatás érdekében), majd 180 fokon kb. egy órán át sütöm. Ha elkészült, a padlizsánokat kibújtatom a bőrükből, és hagyom meghűlni. Közben apróra vágom a vöröshagymát, legjobb robotgéppel, és a fokhagymát is átnyomom. A kihűlt padlizsánmasszát turmixgéppel összepépesítem, beleteszem a hagymát és a fokhagymát, majd olívaolajat öntök hozzá, belefacsarok fél citrom levét, sózom, borsozom. Majd megeszem.

2014. május 2., péntek
Kedves
A két unokatesó, Fiona és Benedek ma lovagolhatott a Faldum tanyán. Természetesen Kedves nyergében. A lovacska Benedekünk nagy kedvence, továbbra is. A legkisebb unokatesó, Zsombor majd legközelebb száll lóra. :-)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)